Springe zum Inhalt

Felhívás

 1918–2018: Felhívás

Olyan háborúra számítottak,, amely minden háborúnak véget vet. Amikor majd száz évvel ezelőtt, 1918 november 11-én az első világháború befejeződött a nyugati fronton, úgy tűnt, hogy a történelemnek olyan fejezete kezdődik, amely a békéről, demokráciáról, az emberi jogokról, a nemzeti önrendelkezésről és a nemzetközi megértésről szól majd. A nők szavazati joga megkezdte diadalmenetét. A Népszövetségnek kellett volna érvényesítenie a nemzetközi jogot. Az önrendelkezés ígérete sok Európán kívül élő emberben ébresztette fel a gyarmatosítás felszámolásának reményét.

Minden érintett, győzők és legyőzöttek, a régi és az új nemzetállamok Európában és az egész világ eljátszották egy tartós békerendszer megteremtésének esélyét. Két évtizeddel később a Lengyelország elleni német támadással elkezdődött a következő nagy konfliktus, még borzasztóbb pusztítással,  még több áldozattal és előre elképzelhetetlen bűnökkel.

A második világháború után Nyugat-Európa a transzatlanti szövetséggel időt nyert egy biztonságos és békés fejlődésre és az európai integrációval megteremtette a béke és jólét projektjét, amely tanult a közelmúlt rémségeiből. Ma, közel 30 évvel a kommunista diktatúrák összeomlása, a kontinens egyesülése után, a demokrácia, az európai integráció és a béke újra veszélyben van. Számos jelenlegi feszültség és válság emlékeztet egyes olyan nehézségekre, amelyeket már az 1918 utáni békeszerződéseknek meg kellett volna oldaniuk. Ami akkor megoldatlan maradt, ma ijesztő módon aktuálissá vált. Máig érvényes talán a svájci történész-diplomata Paul Widmer 1993-ban megfogalmazott tézise, amely szerint Európának sikerült szembenéznie a második világháború következményeivel, az első világháború tanulságainak feldolgozása azonban máig tart?

Putyin Oroszországa nehezen tudja elfogadni a Nyugathoz közeledő Ukrajna először 1917-ben kikiáltott függetlenségét. Ugyanez a helyzet a függetlenségüket szintén az első világháborút követően először megtapasztalt Grúziával és a balti államokkal. Az az államrend, amit 1918 után létrehoztak a Közel- és a Közép-Keleten nem látszik tarthatónak. Törökország fantomizált fájdalma, hogy az Oszmán Birodalom elvesztette jelentőségét. Az emberiség ma újra ugyanolyan megosztott, instabil, válságos világban él, mint 1918 után.

Az elkövetkezendő évben ezek a kérdések különös aktualitást kapnak. Sok európai ország fogja ünnepelni állami szuverenitásának századik. évfordulóját. Mások inkább a vereségükre és annak következményeire fognak emlékezni. Nyugaton és Keleten egyaránt vannak növekvő támogatottságot élvező populista mozgalmak, amelyek szkeptikusan állnak szemben a parlamenti demokráciával és az európai integrációval.  A nacionalizmus újabb hulláma fenyeget. Vajon sikerül-e majd az első világháború végéről szóló megemlékezést – újra – európai perspektívák felé irányítani?

Többről van szó, mint az emlékezésről egy szörnyű háború következményeire és áldozataira. Értékelni kell Európa és a világ békéjét, a népek  önrendelkezési jogának általános jelentőségét és a demokratikus jogállamiságot. Az első próbálkozás arra, hogy 1918 után ezeket az értékeket az egész világon elterjesszék, sikertelen volt. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalakításával és az emberi jogok deklarálásával 1945 után kezdődött a második kísérlet. Eredményeit Európában azonban leginkább a kontinens nyugati fele élvezhette. A hidegháború befejezése után úgy látszott, hogy ezek az alapértékek véglegesen érvényesülhetnek. De még ma is átláthatatlan a helyzet és szinte mindenhol veszélyben vannak ezek a jogok. A háború befejezésének századik évfordulója megfelelő időpont az 1918 utáni törekvések megvalósítására, egy átfogó békerendszer megteremtésére, az emberi jogok, a gondolatszabadság, jogállamiság és a nemzetközi jog betartásának határokon átnyúló határozott követelésére..

Erre akarunk felhívni!