1918–2018: Felhívás

Olyan háborúra számítottak, amely minden háborúnak véget vet. Amikor majd‘ száz évvel ezelőtt, 1918 november 11-én az első világháború befejeződött a nyugati fronton, úgy tűnt, hogy új korszak kezdődik, amely a békéről, demokráciáról, az emberi jogokról, a nemzeti önrendelkezésről és a nemzetközi megértésről (együttműködésről?) szól majd. A nők szavazati jogának ügye megkezdte diadalmenetét. A Népszövetségnek kellett volna érvényesítenie a nemzetközi jogot. Az önrendelkezés ígérete sok Európán kívül élő emberben ébresztette fel a gyarmatosítás felszámolásának reményét.

Minden érintett, győzők és legyőzöttek, a régi és az új nemzetállamok Európában és az egész világ eljátszották egy tartós békerendszer megteremtésének esélyét. Két évtizeddel később a Lengyelország elleni német támadással elkezdődött a következő nagy konfliktus, még borzasztóbb pusztítással,  még több áldozattal és elképzelhetetlen bűnökkel.

A második világháború után Nyugat-Európa a transzatlanti szövetség tagjaként időt nyert egy biztonságos és békés fejlődésre és az európai integrációval megteremtette a béke és jólét projektjét, amely tanult a közelmúlt rémségeiből. Ma, közel 30 évvel a kommunista diktatúrák összeomlása, a kontinens egyesülése után, a demokrácia, az európai integráció és a béke újra veszélyben van. Számos jelenlegi feszültség és válság emlékeztet olyan nehézségekre, amelyeket már az 1918 utáni békeszerződéseknek meg kellett volna oldaniuk. Ami akkor megoldatlan maradt, ma ijesztő módon aktuálissá vált. Máig érvényes talán a svájci történész-diplomata Paul Widmer 1993-ban megfogalmazott tézise, amely szerint Európának sikerült szembenéznie a második világháború következményeivel, az első világháború tanulságainak feldolgozása azonban máig tart?

Putyin Oroszországa nehezen tudja elfogadni Ukrajna először 1917-ben kikiáltott függetlenségét, még inkább annak a Nyugathoz közeledését. Ugyanez a helyzet a függetlenségüket szintén az első világháborút követően először megtapasztalt Grúziával és a balti államokkal. Az az államrend, amit 1918 után létrehoztak a Közel- és a Közép-Keleten nem látszik tarthatónak. Törökország fantomizált fájdalma, hogy az Oszmán Birodalom elvesztette jelentőségét. Az emberiség ma újra ugyanolyan megosztott, instabil, válságos világban él, mint 1918 után.

Az elkövetkezendő évben ezek a kérdések különös aktualitást kapnak. Sok európai ország ünnepli majd győzelmét vagy éppen állami szuverenitásának századik évfordulóját. Mások inkább vereségükre és annak következményeire fognak emlékezni. Nyugaton és Keleten egyaránt egyre növekvő támogatottságot élveznek populista mozgalmak, amelyek megkérdőjelezik a parlamenti demokráciát és az európai integrációt.  A nacionalizmus újabb hulláma fenyeget. Vajon sikerül-e majd az első világháború végéről szóló megemlékezést – újra – európai perspektívák felé irányítani?

Többről van szó, mint az emlékezésről egy szörnyű háború következményeire és áldozataira. Méltatnunk kell Európa és a világ békéjét, a az univerzális nemzetközi jog és a demokratikus jogállamiság jelentőségét. Az első próbálkozás arra, hogy 1918 után ezeket az értékeket az egész világon elterjesszék, sikertelen volt. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalakításával és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásával 1945 után kezdődött a második kísérlet,  elynekeredményeit Európában azonban ekkor még csaka kontinens nyugati fele élvezhette. A hidegháború befejezése után úgy tűnt, hogy ezek az alapvető értékek véglegesen érvényesülhetnek. Ám mára - világosan látható: e jogok szinte mindenhol veszélyben vannak. A háború befejezésének és egy új, átfogó békerend
megteremtését célzó fáradozások századik évfordulója megfelelő időpont, hogy egyértelműen hitet tegyünk az emberi jogok, a gondolatszabadság, jogállamiság és a nemzetközi jog betartása mellett.

Erre akarunk felhívni!